10
okt

Futurisztikus aranybarlang – Cersaie újdonság 2014

SICIS – FUTURISZTIKUS ARANY BARLANG…

cersaie_2014_03_y4bNwN

Szinte kicsordultak a ragyogó aranyba olvasztott érzelmek a SICIS különleges, futurisztikus barlangot formázó standjáról az idei CERSAIE kiállításon. Kétségtelen tény, hogy idén kevesünknek adatott meg, hogy mindezt személyesen is megtekintsük – hisz a standot kizárólag szigorú, névre szóló személyes meghívóval látogathattuk csak meg – de akik bejutottunk, mintha a keleti mesebirodalmak arany fényű, titkokkal teli kincses barlangjába léptünk volna.

sersaie újdonság 2014 sicis

 

Belépve a különleges kialakítású, egymásba szinte átfolyó termekbe, a falakon mindenhol három dimenziós mozaikok, a szikrázó apró üvegszemek mellett káprázatos arannyal és platinával, vagy épp decensen elegáns márvánnyal kombinált látványában gyönyörködhettünk.

A különlegesen felosztott terek megtervezésébe idén, egyfajta gondolati többletként,  a SICIS neves építészeket is bevont, így talán érthető az az architecturális extravagancia, mely érezhetően azonnal ámulatba ejtette a látogatókat. Ebben az egyedülállón kialakított környezetben a SICIS három újdonsággal rukkolt elő, amiből kettő valóban újdonság, egy pedig egy régebbi, de talán legsikeresebb kollekciójának  új mintákkal és színekkel bővített részlete volt. A falakon gyönyörűen, és magától értetődő természetességgel folyt egybe a három kollekció, a színátmenetes keverékek – DEGRADE – a pixeles dekorok, és a kézzel vágott, egyedi manufakturális dekorok.

CERSAIE 2014 ÚJDONSÁG - SICIS

Az új kollekciók, a SICIS-től már megszokott különleges  minták ezernyi változatával, és a színpompás az aranytól indulva, a lágy krém és gesztenyébe hajló, majd  az élénk fukszián és a hűvös zöldes-sárgán át, egész a mélytüzű  vörösig ölelték fel a elképesztőn gazdag színpalettát.

A középső főfolyosóról jobbra és balra apró, meghatározó színű beugrók nyíltak, melyek mindegyikének falain változatos méretű és formájú képkeretekben jelentek meg, a különböző mozaik változatok.

Három dimenziós újdonság a különböző méretű, vastagságú anyagú és textúrájú mozaik szemekből álló STRUCTURA kollekció

SICIS - DIAMOND

A ragyogó gyémánt ihlette DIAMOND kollekció  színes mozaikjai különleges geometrikus és organikus mintákat hívnak életre

további info: CARACALLA FÜRDŐSZOBA STÚDIÓ