02
dec

A legszebb LIGNE ROSET design ágyak és ágyneműk

A francia LIGNE ROSET BUDAPEST kínálatában közel tucatnyi csodaszép design ágy, és finom ágynemű teszi garantáltan pihentetővé az álmokat. Az elegáns formatervezett ágyak, egytől egyik olyan neves designerek nevéhez fűződnek, mint például Nada Nasrallah és Christian Horner, Peter Mali, Inga Sempé, vagy Christian Werner.

Nekem a portfólióból több ágy is igen csak közel áll a szívemhez és ha döntenem kellene, igazán nehéz helyzetben lennék, bár van egy, az újra és újra visszatérő, No1 álom, a RUCHÉ…

Ruché

Hatnak rám a színek, megérintenek a formák,  simogatásra késztetnek a textúrák, és elbűvöl az a közös többszörös, ami nem más, mint az ágyak franciásan kifinomult bája. Ahogy változik életvitelünk, úgy változnak szokásaink is, és akár tetszik, akár nem, ma az ágyat már nem csupán alvásra használjuk – már ha lehet így fogalmazni… Sokan tévéznek az ágyból, olvasgatnak még kicsit, vagy épp itt futják át levelezéseiket késő este.

ANNA – design: Christian Werner

Anna meleg, hívogató ágy, kortárs, testreszabott megjelenéssel.

A szinte már puritánságig letisztult ágyat úgy tervezték, hogy önmagában is tökéles legyen, és így a LIGNE ROSET bármely kiegészíthetőjével perfekt kapcsolatot alakíthasson – legyen az éjjeliszekrény, olvasó-, vagy állólámpa, netán puff a hálószobában.

NADOR – design: Ligne roset

Az innovatív szállodapiac ihletésére született ágyat és annak fejlécét úgy alakították ki, hogy egyértelműen barátságos, puha, és nagyvonalú kényelmet sugározzon.

A jellegzetes, feltűnően nagy ágyvég 128 cm-magas, melyhez kétféle szélesség tartozik ami a rendelkezésre álló helytől és az igényektől függően 216 és 286 cm-es hosszúságban választható. Azonban a kisebb hálószobákban sem kell lemondani a fejedelmi kényelemről, hiszen a NADOR-nak létezik egy kistestvére is, aminek  88 cm-es fejtámla magassága keskenyebb, 200 és 220 cm-es verziókban  kapható.

Az ágyak fekvőfelülete 160 x 200 vagy 180 x 200 centiméteres,  kiemelkedő minőségű rugós matraccal ellátott. A matrac felületére angol-szász stílusú alvó platform is került, így a luxuskényelemhez kétség nem férhet.

DESDEMONE – design: Nada Nasrallah & Christian Honer

Egy finoman nyújtózó, funkciójában is újragondolt ágy, melynek  ívben hajló  shell kagylóra emlékeztető  kárpitozott kopjafája egy kényelmes felhívás ezekhez a tevékenységekhez.

A háttámla és a fekvőfelület közötti folytonosság, egyfajta vizuális könnyedséggel ruházza fel az ágyat, az arányok pedig annyira tökéletesek, hogy ez az érzés a magas támlájú változatoknál is maradéktalanul érvényesül, miközben ragyogóan tükrözi a trendet, mely a különböző célokra kialakítandó funkciókat egyetlen tárgyban, ez esetben egy ágyban fejlesztett tökélyre…

ULTIME – design: Philippe Nigro

A csábító megjelenésű ágy már első ránézésre is rendkívüli kényelemről árulkodik.

Puha, habosított poliészter fejtámláját vízszintes varráscsík hangsúlyozza, amely szépen kiemeli annak karcsúságát és nem túl magas, jellemzően inkább vízszintes vonalvezetését. A fejléc perifériája lágy görbét rajzol, amely az ágykeret kárpitozott vonalai mentén húzódik, annak elegáns folytatásaként, mintha csak egy egyszerű, könnyed mozdulattal  felhajtották volna azt.

Az ágykeret kétféle magasságú,  mindössze 10 vagy 15 cm-es  lábakon nyugszik, és igazából mindegy is melyik mellett döntünk, az összhatás minden esetben modern, alacsonyra állított  – fejtámlát leszámítva – kissé keleties, tatami jellegű lesz. Kárpitozása tekintetében mikroszálas szövetek és finom bőrök közt válogathatunk, tucatnyi árnyalatban.

RUCHÉ – design: Inga Sempé

És… a számomra verhetetlen nagy kedvenc, a Ruché.  A légiesen könnyen, kecses ágyon semmi felesleges részlet nincs ami elvonná a figyelmet letisztult, franciásan könnyed, elegáns formavilágáról.

Egy igazi kortárs ágy, ami egyszerre minimalista és hagyományos. Tömörfa szerkezetét különleges kidolgozású steppelt szövet fedi. Megkapó szépsége a karcsú geometrikus lábak, és a hullámzó párnázat kombinálásából, a szigorú egyenes vonalak és puha, görbék harmonikus egységéből adódik.

A szó igazi értelmében vett luxus ágy, amely eredetisége és személyre szabott megközelítése révén mind a kortárs, mind a klasszikus környezetbe erőlködés mentes, természetes eleganciával illeszkedik.

PETER MALY 2 –  desig: Peter Maly

Egy ágy mely azokhoz szól, akiknek a hálószobájában a prioritás nem más, mint az ágyuk kényelme, eredetisége és esztétikája.

A Peter Maly 2 ágy egy hatalmas és végtelen kényelmes központi platform köré épül, melyet széles és karakteres vízszintes síkok vesznek körbe, ami által az ágy egész megjelenése feszes, geometrikus hatást nyújt. Különlegességét és egyedülállóságát fejtámla párnáinak mobilitása adja, hiszen azok nem rögzítettek, így szabadon csúszkálnak az ágykeret körül, lehetővé téve számos egyedi pozíció kialakítását.

ÉS A PONT AZ “I”-N, A GYÖNYÖRŰ ÁGYNEMŰ…

A LIGNE ROSET nem csak az ágyakat, de az ágyneműit is a legnagyobb gondossággal és igényességgel tervezi. A legfinomabb selyem, pamut és len ágyneműk hagyományos és angolpárnái, valamint a különböző nagyságú paplanhuzatai köz csak a választás nehéz. Amit csak tovább nehezít pl a TONALITE kollekció több tucat – stílszerűen – álomszép árnyalata, illetve az ágyneműk decens eleganciájú mintavilága.

További részletes információ a LIGNE ROSET ágyakról, és ágyneműkről, a márka magyarországi képvislete és forgalmazója, a LIGNE ROSET BUDAPEST elérhetőségein.

csíkos ágynemű: RAYÉ, tyúklábmintás: PIED E COQ, nyomott mintás: POINTILLÉ

csíkos ágynemű: RAYÉ, tyúklábmintás: PIED E COQ, nyomott mintás: POINTILLÉ

csodálatos árnyalatú, angolpárnás ányneűk: TONALITÉ

csíkos ágynemű: RAYÉ, tyúklábmintás: PIED E COQ, nyomott mintás: POINTILLÉ