15
máj

Grill recept – csirke sörösdobozban

A gőzölgő sör nem hagyja kiszáradni húst, míg a magas hőmérséklet ropogósra süti a bőrt, így az eredmény minden egyes alkalommal egy tökéletes szárnyas étel…

Hozzávalók:

1 egész csirke (kb. 1,8 kg)

1 dobozos sör (kb. ½ l)

2 evőkanál só

1 teáskanál feketebors

3 evőkanál a kedvenc fűszereiből álló

száraz fűszerkeverékből

2 evőkanál növényi olaj

Előkészítés és sütés:

A csirkéről távolítsuk el a nyakat és az aprólékot, ezekre nem lesz szükségünk. Ezután kívül-belül mossuk meg, itassuk szárazra egy papírtörlővel, majd dörzsöljük be vékonyan olajjal szórjuk meg a száraz fűszerkeverékkel és tegyük félre.

A grillezőt melegítsük elő magas hőfokozaton. Nyissuk ki a dobozos sört, a felét öntsük ki – vagy igyuk meg 🙂 –  majd a dobozt tegyük a  a rozsdamentes acélból készült csirkesütő tartozék közepébe. Lábainál fogva húzzuk a csirkét a sörösdobozra, úgy, hogy az a hasüregbe kerüljön. A gázégőt az egyik oldalon kapcsoljuk le, a másikon állítsuk közepes hőfokra. A csirkét arra az oldalra helyezzük ahol  kikapcsoltuk a gázégőt,  így közvetett sütési módszerrel készül az étel.

Így süssük a csirkét közvetett módon, közepes hőfokon kb. 1 ¼ óráig, vagy amíg a belső hőfok el nem éri a mellrészben a 77C-ot, a comb legvastagabb részében pedig a 83C-ot. Ekkor óvatosan vegyük  ki a grillezőből egy edényfogó segítségével és hagyjuk még  10 percig a csirkesütő állványon, mielőtt levenné róla. amikor lehúzzuk a dobozról ügyeljünk rá, hogy  a sör ki ne boruljon, mivel az nagyon forró. A szétbontott csirkét friss salátákkal azonnal tálaljuk.

A recepthez a TECTON  GRANDIS #50332 rozsdamentes acél csirkesütő állványát ajánljuk, ami a legideálisabb és legjobb megoldás szárnyasok egészben grillezésére.

További részletes információ a TECTONA GRANDIS elérhetőségein.