02
ápr

Trendek és innovációk – ISH újdonságok 2017

Az idei ISH több ezer négyzetméterét bebarangolva a fürdőszoba design területén számos – már évek óta kezdődött, de mostanra egyre inkább felerősödni látszó új irányvonalra figyeltünk fel.

Az egyre erősödő trendek, a  színesedő és vékonyodó szaniterek, valamint a különleges alapanyagú, könnyű és szintén egyre vékonyodó falu kádak designjában volt leginkább tetten érhető.

A kádak esetében talán a mind jobban domináló design az oka, de úgy tűnik, a hidro-rendszerek egyre inkább a zuhany szekcióba integrálódnak, ahol viszont valami egészen elképesztő innovációk formáiban mutatkoznak meg. A szabadonálló kádak mintha csak virágkorukat élnék, puritán letisztult vonalvezetésük a fehér mellett most hol decensen visszafogott-, hol karakteresen életteli bicolor színvilágban jelenik meg, de az is előfordul, hogy akár swarovski kristályokkal teli dekorálva brillírozik.

Idén először találkoztunk saját márkás csapteleppel olyan gyártó kínálatában, aki eddig “csupán” a kád- és szaniter gyártás trenddiktálóihoz tartozott, míg a szegmens legnagyobbjai tucatnyi különlegesebbnél különlegesebb, színes, gravírozott vagy épp kővel, fával kombinált csaptelepekkel kápráztattak.

Villeroy & Boch

Villeroy & Boch

Villeroy & Boch

Villeroy & Boch

Duravit

Duravit

Duravit

Duravit

Dornbracht

Dornbracht

Duravit

Duravit

Gessi

Gessi

Gessi

Gessi

Axor

Axor

Cinier

Cinier

Alape

Alape

Gessi

Gessi

Kaldewei

Kaldewei

Villeroy & Boch

Villeroy & Boch

Tubes

Tubes

Vitra

Vitra

Gessi

Gessi

Kaldewei

Kaldewei

fotók egy része: Instagram