03
nov

V. IRODAHÁZAK ÉJSZAKÁJA

Az idei, immár V. Irodaházak Éjszakája 130 embernek nyújtott intellektuális szórakozást, kulináris örömöket, és a megismételhetetlen „itt és most élményét”.  Az  éjszakai kalandtúrán, az Irodaházak Éjszakája során exkluzív módon, mondhatni VIP kiszolgálással olyan épületeket látogattak meg a résztvevők amelyek mellett az emberek gyakran elmennek a városban anélkül, hogy tudnának, mit is kell(ene) észrevenniünk.

Azonban az év ezen egyetlen estjén a kiválasztott irodaházak megálmodói, tervezői és művészei kalauzolják el a szakmabelieket, illetve a dizájn és (belső)építészet iránt érdeklődő résztvevőket, mesélve a koncepcióról, a kivitelezés nehézségeiről, szépségéről és a velünk élő tárgykultúráról, miközben nem pusztán a különlegességekre mutatnak rá, hanem az apró titkokba is beavatják a jelenlévőket.

Idén a GránitPólus Sóház és Westend irodaházak frissen elkészült előterei nyitották a sort, ezt követően átbuszoztunk az AGORA Budapest fejlesztés bemutatótermébe, illetve a szomszéd Duna Towerhez, majd a sort a budai oldalon elhelyezkedő Accor Hotels Budapest központi irodája zárta.

Aki ott volt tanúsíthatja: a szervezőknek most is, mint eddig mindig, sikerült a magas kultúrát – belső design, és high-tech architektúra – az üzleti világ számára érdekes megtérülési rátákkal és egyéb mutatószámokkal ötvözni, miközben a gasztronómiának hódolva a 21. század elvárásai szerinti életérzést is biztosították a programok.

Mindezt stílusosan, finoman, véletlenül sem tolakodóan, a legapróbb részletekre is ügyelve. Aki picit is érzékeny a nüansznyi finomságokra, az rájöhetett, hogy a válogatott olasz ínyencségek kóstolása sem véletlen: az első helyszínek, vagyis a Westend lobbyk dizájnjára utalt, ahol egy különleges olasz kerámia, a KERLITE burkolja a padlót és a falakat. De nem voltak hivalkodó molinók, bazári plakátok sem; a kevesebb több elve a rendezvény egészén érvényesült.

 

A rutinos szervezőknek köszönhetően a ritmusban sem volt hiba: a hajnali kettőig tartó V. Irodaházak Éjszakájáról minimálisan morzsolódtak le a résztvevők; egyszerűen nem tűnt fel, hogy elrepült az idő. Apropó busz: a legendás partijárat most is feltűnt a csoport útvonalán, aki akart, az az épületek közötti utat bulizással tölthette, nem kis feltűnést keltve a Váci úton, majd Budára menet a Margit-hídon át. 130 embernek biztosan felejthetetlen volt ez a simogatóan meleg októberi éj, és a profi szervezőknek, illetve a házigazdáknak hála ez az este még sokáig beszédtéma lesz a városban.

a rendezvény szervezője és tulajdonosa: EUROPA DESIGN,  fotók: SZEKERES MÁTÉ