25
aug

Színek a lakberendezésben

Vörös / piros

fap pop upFap

Az ősi egyiptomiak mágikus szerepet tulajdonítottak a színeknek. Oziriszt, mint a leghatalmasabbat magasztalták, a nagy zöld férfiistent, aki felelős a termékenységért, ugyanakkor a hála és az újjászületés fekete istene is, aki áldozati ajándékul csak a fekete bikát fogadta el. Gyilkos fivére Seth vörös hajú, és vörös szemű volt, úgy tartották a vörös szerencsétlenséget hoz.

seth

Az egyiptomiak legmágikusabb színei ezért az anyaföldet jelentő fekete, terméketlen sivatagot jelentő vörös, növekedést jelképező zöld, és a fényt szimbolizáló fehér volt.

sivatag

A régi, magasan virágzó kultúrákban bolygókat és isteneket társítottak a színekhez. Az ég változásából következtettek a föld eseményének bekövetkezésére,  pl. ha a Nap vörösen izzott hamarosan meghal egy király- mondták, ennek ellenére (vagy néha tán pont ezért… – a vörös szín a pozitív kisugárzással társították. Az antik Görögök és  Római birodalomban a sokat filozofáltak a színekről és keletkezésükről. Mint mondták, a  vörös a tűz, a fehér a víz, fekete a föld, a sárga pedig a levegő színe, és a kor egyik legnagyobb filozófusa Platón,  ebből a négy alapszínből származtatott kilenc másikat. Kialakult a színek rangsora is melyben vörös – a fehér  mellett – az uralkodók színe volt.

c381b1d749ef365a651375413f6883e2Sicis

A Biblia szintén komoly jelentőséget tulajdonít a színeknek, mely 5 fő szín közül a vörös Krisztus vérének, szeretetének, és önfeláldozásának jelképe, – így kerül előtérbe pl. pünkösdkor.   A hinduk színekbe öltöztetett istenei közül a  reménytelenül szerelmes, és ezért  pusztítóvá vált SIVA képviseli a vörös színt. A kínaiaknál a színek jelentése szintén filozófiai gyökerekből táplálkozik, melyek közül talán az égtájak színekkel történő felruházása  a legismertebb. Ősi térrendezési filozófiájuk szerint a dél szimbolikája a vörös madár, melyhez a tűz elemet képviselő Mars bolygó társul. E-mellett szintén uralkodói szín volt, amit a kínai császárok lakhelyéül szolgáló Tiltott Város páratlan szépségű épültein is számtalan esetben megjelent.

nyári-palota1Tiltott Város – Nyári Palota

A vörös/piros egy nagyon érzelmes, gazdag szín, a lakásban vonzza a tekintetet.  Ennek ellenére ritkán használjuk a lakásban, pedig előnyeit megismerve otthonunkat különleges hangulatúvá tehetjük.

1

Élénkebbé, meleg hatásúvá varázsolja az enteriőrt, bizonyítottan hat az unalom és a depresszió ellen, egyedi és  különleges hangulatot teremt, főként ha jól kombináljuk más színekkel. Egy dologtól azonban óvakodjunk – a túlzásoktól.

127e73cf474aafdce2085bf51cd44a2d

A vörös/piros alapvetően a modern lakás színe, használhatjuk a nappaliban, a kanapé vagy a fotelek színeként , leggyakrabban fehér falszínnel és fekete kiegészítőkkel  párosítva.

színekB & B Italia

vssValcucine

Ha elég merészek, és a falat festenénk pirosra, lehetőleg egyetlen falszakaszon, kiemelésre használjuk, különben hosszútávon, nagy mennyiségben, rém idegesítő lesz… Szürkével párosítva, finom, elegáns, kevésbé éles, kontrasztos hatást ad.

tumblr_mlf5djlqu31rewoyoo1_1280

Szürkével párosítva, finom, elegáns, kevésbé éles, kontrasztos hatást ad. A konyhában bútorként, vagy kiegészítőként, de akár konyhagépek színeiként is kedvelt – főként magasfényű, un. Ferrari –piros változata. Inox részletekkel kiegészítve tökéletes választás mint a modern, mind a retro vagy most oly divatos loft konyhákban.

A konyhában bútorként, vagy kiegészítőként, de akár konyhagépek színeiként is kedvelt – főként magasfényű, un. Ferrari –piros változata. Inox részletekkel kiegészítve tökéletes választás mint a modern, mind a retro vagy most oly divatos loft konyhákban.

miele-fire-series-built-inMiele

kattints a nagyobb képekért:

Ugyanez elmondható a fürdőszobába is, de itt érdemes csupán burkolatban – csempe, mozaik –  bútorban és kiegészítőben gondolkodni, mert egy élénk színű szaniter  tisztán tartás szempontjából megkeserítheti mindennapjainkat.

ascotAscot

ragno circusMarca Corona

Bár… ma már léteznek olyan top minőségű designer darabok, melyek semmivel sem kívánnak több törődést, mint fehér társaik, és két kézmosás közt is „csillogó-villogók” maradnak.

Ha alapvetően a semleges színeket kedveljük otthonunkban, akkor is egy- egy jól megválasztott darabbal ,pl. egy piros lámpával vagy fotellel tehetjük extravagánssá az enteriőrt.

színekLago

bb citterioB & B Italia

Amennyiben van elég bátorságunk használjunk  vörös színt  a lakberendezésben de ha csupán kicsit is bizonytalankodunk, mindenképp kérjük ki szakember véleményét, mert a  vörös/piros esetében érvényes csak igazán a szabály: a kevesebb, néha több…

kattints a nagyobb képekért:

info: Fap, Marca Corona – GOLDENGRES DADO;  Ascot, Paradyz, Colorker – VS FÜRDŐSZOBA SZALON;  Sicis, GlassDesign, THG, Antrax – CARACALLA FÜRDŐSZOBA SZALON;  Jasba – DUOCOLOR;  Smeg, Elica, egyedi konyhabútorok – ADMIRÁL KONYHASTÚDIÓ